A sodrott vezeték számos kis vezetékből áll, amelyeket kötegekbe vagy tekercsekbe csomagolnak, hogy nagyobb vezetőt alkossanak. A sodrott vezeték rugalmasabb, mint az azonos keresztmetszetű tömör vezeték. Sodort vezetéket akkor használnak, ha nagyobb ellenállásra van szükség a fém kifáradásával szemben. Ilyen helyzetek például a több nyomtatott áramköri lapból álló eszközök áramköri lapjai közötti csatlakozások, ahol a tömör vezeték merevsége túl nagy feszültséget okozna az összeszerelés vagy szervizelés során történő mozgás következtében; készülékek váltakozó áramú hálózati kábelei; hangszerkábelek; számítógépes egérkábelek; hegesztőelektróda kábelek; mozgó gépalkatrészeket összekötő vezérlőkábelek; bányászati ​​gépek kábelei; vontatógépek kábelei; és számos más.

Magas frekvenciákon az áram a vezeték felülete közelében halad a bőrhatás miatt, ami megnövekedett teljesítményveszteséget eredményez a vezetékben. A sodrott vezeték látszólag csökkenti ezt a hatást, mivel a szálak teljes felülete nagyobb, mint az egyenértékű tömör vezeték felülete, de a hagyományos sodrott vezeték nem csökkenti a bőrhatást, mivel az összes szál rövidre van zárva egymással, és egyetlen vezetőként viselkedik. Egy sodrott vezetéknek nagyobb az ellenállása, mint egy azonos átmérőjű tömör vezetéknek, mivel a sodrott vezeték keresztmetszete nem teljesen réz; elkerülhetetlenek a rézszálak között a rézszálak (ez a körön belüli körök körpakolási problémája). Az a sodrott vezeték, amelynek vezetőkeresztmetszete megegyezik a tömör vezetékével, ugyanolyan ekvivalens vastagságú, és mindig nagyobb átmérőjű.

Sok nagyfrekvenciás alkalmazásnál azonban a közelségi hatás súlyosabb, mint a bőrhatás, és bizonyos korlátozott esetekben az egyszerű sodrott vezeték csökkentheti a közelségi hatást. Magas frekvenciákon a jobb teljesítmény érdekében Litz-vezeték használható, amelynek egyes szálai szigeteltek és speciális mintázatban vannak sodorva.
Minél több különálló huzalszál van egy huzalkötegben, annál rugalmasabb, törésállóbb, ellenállóbb és erősebb a huzal. A több szál azonban növeli a gyártás bonyolultságát és költségeit.

Geometriai okokból a legkisebb látható szálszám általában 7: egy középen, amelyet 6 szál vesz körül szorosan érintkezve. A következő szint 19, ami egy újabb 12 szálból álló réteg a 7 felett. Ezután a szám változik, de a 37 és a 49 gyakori, majd a 70 és 100 közötti tartományban (a szám már nem pontos). Még ennél nagyobb számok jellemzően csak nagyon nagy kábelekben találhatók.

Az olyan alkalmazásoknál, ahol a vezeték mozog, a 19-es érték a legalacsonyabb, amit használni kell (a 7-es csak olyan alkalmazásoknál használható, ahol a vezetéket elhelyezik, majd nem mozdul el), és a 49-es érték sokkal jobb. Az állandó ismétlődő mozgást igénylő alkalmazásoknál, mint például az összeszerelő robotok és a fejhallgató-vezetékek, a 70-100-as érték kötelező.

Az olyan alkalmazásokhoz, amelyek még nagyobb rugalmasságot igényelnek, még több szálat használnak (a hegesztőkábelek a szokásos példák, de bármilyen olyan alkalmazás is, ahol szűk helyeken kell huzalt mozgatni). Egy példa erre egy 2/0-ás huzal, amely 5292 szálból, #36-os méretű huzalból készül. A szálakat úgy rendezik el, hogy először egy 7 szálból álló köteget hoznak létre. Ezután ebből a 7 kötegből 7-et szuperkötegekké állítanak össze. Végül 108 szuperkötegből állítják össze a végső kábelt. Minden vezetékcsoportot spirálba tekerenek, így amikor a huzalt hajlítják, a köteg nyújtott része a spirál körül egy összenyomott rész felé mozdul el, hogy a huzal kisebb feszültségnek legyen kitéve.